Arcképcsarnok
Mátészalkán született 1887. október 16-án. Családi neve Herman Károly volt. Az Ambrus Balázs választott irodalmi álnév volt. Középiskolai tanulmányait Nagykárolyban végezte. 1910-ben szerzett orvosi diplomát Budapesten.
1928. február 19-én született Pécsett. Középiskoláit a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte. Ezt követően 1946 és 1950 között Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt, ahol latin-magyar szakos diplomát kapott.
Mátészalkán született 1933. május 20- án. Az elemi iskola után négy polgárit végzett; az építőipari technikumot - anyagi okok miatt - az első év után abba kellett hagynia. A Budapesti Épületszerelő Vállalatnál helyezkedett el, ahol kitanulta a vízvezetékszerelő-szakmát, s a továbbiakban szakmájában dolgozott.
Ózdon született. 1975-ben került Mátészalkára férje révén. Először pedagógus, majd a Művelődési Központ dolgozója volt. Ő alapította a Művészeti iskolát a városban.
1865-ben született Sátoraljaújhelyen. Műegyetemi magántanár, nyugalmazott államtitkárhelyettes. Elemi és középiskoláit Sátoraljaújhelyen és Kassán végezte. Jogi tanulmányait a kassai és a budapesti egyetemeken végezte el.
1884-ben született Mátészalkán nemesi családban. Középiskolai tanulmányait 1905-ben Késmárkon végezte, majd 1907-ben Debrecenben jegyzői tanfolyamot végzett. Mint főjegyző Ópályiban és Nagyecseden dolgozott, innen ment nyugdíjba.
1871. január 13-án született Mátészalkán. Iskoláit is itt végezte el. 1890-ben Halmy Imre társulatában lépett színi pályára, mint segédszínész.