proust marcelFrancia regényíró, esszéista és kritikus, akit leginkább mint Az eltűnt idő nyomában című regény szerzőjét ismernek. A hétkötetes mű, melyet a 20. század egyik legjelentősebb regényeként tartanak számon, 1913-1927 között jelent meg – az utolsó három a szerző halálát követően.

Proust -teljes nevén Valentin Louis Georges Eugene Marcel Proust- Auteuilben született Párizs déli részén nagybátyja otthonában, 1871. július 10-én. Születése idején zajlott a párizsi kommün elnyomását követő erőszakhullám, gyerekkora egybeesik a francia Harmadik Köztársaság megszilárdulásával. Az eltűnt idő nyomában nagy részében azokat a hatalmas változásokat írja le, melyek az arisztokrácia hanyatlásához és a középosztály felemelkedéséhez vezettek Franciaországban a Harmadik Köztársaság idején és a század végén.

Proust apja, Achille Adrien Proust, katolikus hitű, híres doktor és járványkutató volt, aki a kolera okait, és annak európai és ázsiai továbbterjedését tanulmányozta, gyógymódot keresve a betegségre. Számos cikket és könyvet írt a gyógyszerekről és a higiéniáról. 1870-ben házasságot kötött Jeanne Clémence Weil-el, egy gazdag és művelt zsidó család sarjával. Proust anyja irodalmilag képzett és olvasott volt, levelei jól fejlett humorérzékről árulkodnak.

Kilenc éves korában volt Proust első komoly asztmarohama, mely után hosszú pihenőket töltött Illiers faluban. Allergikus asztmája ellenére Proust egy évet szolgált a francia hadseregben. Leszerelése után jogi tanulmányokba kezdett a Sorbonne-on. Még ugyanabban az évben ismerkedett meg Henri Bergson filozófussal. 1896 nyarán önkéntesnek jelentkezett a Mazarine Könyvtárba, de mivel betegeskedése miatt több időt töltött betegállományban mint munkában, eldöntötte, hogy felmond.

Később nem dolgozott, nem mozdult ki szülei lakásából egészen addig, míg azok mindketten meg nem haltak. Proust homoszexuális volt, és bár nyilvánosan nem vállalta szexuális hovatartozását, ő volt az egyik első európai író, aki terjedelmesen foglalkozott a homoszexualitás témájával.

1900 és 1905 között Proust élete és családi környezete jelentősen megváltozott. Apja 1903 szeptemberében, majd 1905 szeptemberében anyja is meghalt. Jelentős öröksége, melynek révén milliomossá és függetlenné vált, megváltoztatta életét. Ennek a váratlan szerencsének, gazdaggá és függetlenné válásának ellenére egészsége ezt követően mindinkább romlott. Proust élete utolsó három évét betegsége miatt jórészt elzárkózva, hálószobájában töltötte, ahol nappal aludt, este pedig regényén dolgozott, kisebb sétákkal megszakítva az írást. A nappali zajok és a fények súlyos asztmarohamokat okoztak nála. 1922. november 18-án halt meg tüdőgyulladásban. November 22.-én a párizsi Père-Lachaise temetőben temették el szülei mellé.

Proust ifjú korától írogatott, első munkái iskolai lapokban jelentek meg. 1890-91-ben egy rendszeresen megjelenő társasági lapot alapított Le Mensuel címmel. 1892-ben alapítója volt a Le Banquet irodalmi folyóiratnak, melyben a következő években kisebb írásokat publikált. Ugyanakkor művei megjelentek a tekintélyes La Revue Blanche-ban is.

1897- ben kezdett dolgozni Jean Santeuil című regényén, mely csak jóval halála után, 1954-ben, befejezetlenül jelent meg. A regény számos momentuma, így az emlékezés rejtélye és az öntükrőződés átkerült Az eltűnt idő nyomában című művébe. Filozófiai és történeti szempontból Henri Bergson (filozófus), Paul Desjardins (filozófus) és Albert Sorel (történész) hatottak rá. Bergsonhoz családi kötelék is kötötte (Bergson Proust unokabátyja volt), így valószínű, hogy a személyes kapcsolat Proustot közelebb vitte Bergson gondolkodásához. Időhöz kapcsolódó nézetei, miszerint maga az idő múlása, és az ember (a szubjektum) által átélt idő különböznek, Proust munkásságára is jelentős hatással voltak, műveiben alapvető momentumok.

1908 fontos év volt Proust írói fejlődése szempontjából. Az év elején különféle folyóiratokban megjelentetett néhány paródiát. Ezek a gyakorlatok arra szolgáltak, hogy megtalálja saját stílusát olyan írók segítségével, akiket csodált. Ugyanennek az évnek a tavaszán és nyarán Proust írt néhány töredéket, s később ezekből a különböző témájú töredékekből belekezdett egy regénybe. A munka nyers terve egy első szám első személyű elbeszélőt állított a középpontba, aki képtelen aludni, s éjszaka gyerekkora eseményeire emlékezik, miközben arra vár, hogy anyja reggel megjelenjen az ágya mellett. A regény jegyzetfüzeteinek több eleme hasonlóságot mutat a későbbi Az eltűnt idő nyomában egyes részeivel, melyet Proust 1909-ben kezdett el írni és valamivel a halála előtt fejezte be. Első kötete, a Swann, 1913. november 13-án jelent meg. Graham Greene a 20. század legnagyobb regényíróját látta Proustban, míg Somerset Maugham az időről megírt leghatásosabb műnek nevezte a regényt. Proustot halála megakadályozta abban, hogy az utolsó három kötetet ellenőrizze, ezért azokat testvére, Robert szerkesztette és jelentette meg a szerző halála után.

Az első két kötet 1919-es közös kiadása (Swann; Bimbózó lányok árnyékában) Goncourt-díjat eredményezett a szerzőnek, melynek révén széles körben ismertté és elismertté vált Proust művészete. A szerző számos magyar és nemzetközi íróra, költőre volt hatással. Az utóbbiak között volt Virginia Woolf, Samuel Beckett, Harold Pinter, Luigi Pirandello, Miguel de Unamuno és Jack Kerouac.

Magyarországon Proust művét elsőként és elsősorban Gyergyai Albert fordítása és tanulmányai tették ismertté.

Ajánló

  futas

Keresés