VitekCsaladLA Képes Géza Városi Könyvtár „Így zajlott az élet Mátészalkán” címmel történetíró pályázatot hirdetett időseknek, mely beadási határideje 2019 decemberében lejárt.

A pályázat kapcsán olyan írásműveket vártunk, melyek személyes életutat, a városhoz kapcsolódó esemény, történelmi pillanat megírását tartalmazzák.

Az alábbiakban Liakos Konstantinné Vítek Hajnalka írását adjuk közre. Ajánljuk olvasásra mindenkinek, aki szereti városunkat!

Ha valaki ezek után kap kedvet az írásra, azt is nagyon szívesen fogadjuk!

 

 

ÍGY ZAJLOTT AZ ÉLET MÁTÉSZALKÁN
Egy emberöltő emlékei a múltból

Meghívom Önöket egy városnéző sétára Mátészalkán. Hiszem, nem fognak unatkozni.

Pörgessük vissza a történelem kerekét 100 évvel. Az első világégésen vagyunk túl, mely sok szenvedést, keserűséget, szomorúságot hagyott maga után. Milliók váltak hontalanná a „földfoglalók” telhetetlen étvágyától. Az én családom sorsa is akkor vált kétségbeejtővé. Mit hoz a holnap? Mi lesz velünk? Mit tegyünk?

Mátészalkáról jött a segítség. Ismerősök, barátok (Péchy László főispán) hívták át édesapámat, Vítek Károlyt (zenetanár, karnagy, zeneszerző), ismerve Nagykárolyban elért sikereit. Kérték, teremtse meg, virágoztassa fel Szalkán is a zenei életet.
El is indult a család kilenc gyerekkel (az elsőszülött bátyám, Károly ekkor már nem élt). Vitt bennünket a magyarságunk, a jobb jövő reménye.
A bemutatkozás 1929 karácsonyán történt. A Guttmann vendéglő színpadán lépett fel a családi zenekar a Házi tücsök című Vítek – szerzeménnyel. Vezényelt a legkisebb, a három éves Baby (Hajnalka, azaz én). Ezzel az eseménnyel kapcsolatban a helyi lapban is megjelent egy cikk a Szatmár és Bereg karácsonyi ünnepek utáni számában. (A cikk itt olvasható! A szerk.)

VitekCsalád w 01A Vitek család 1932-ben.

Nos, hát akkor most induljunk el, nézzünk szét a '30-as évek Mátészalkáján!

Az első lakhelyünk a Zöldfa utcában volt. Az utcanév nem nagyon szolgálta a nevét, mert kevés volt itt a zöld, a fa is. Viszont minden nap jó illatot árasztott a szomszédban lévő Burger bácsi péksége. Legtöbbször engem szalasztott a család a friss kenyérért.
Vasas nevű házigazdánk csak rövid ideig élvezte társaságunkat. Hamarosan tovább vitt a sors. Ez a ház eltűnt. Miért? A sarokra napjainkban emeletes épület került. Modern, új. Hát ez is a történelemhez tartozik. Meg az is, hogy új otthonunk, az Eötvös utcai sarokház (ma is áll) már kényelmesebb volt. Izgalmas, érdekes események színhelye lett. A főépülethez tartozó mellékhelyiségek egy részét a lányok birtokolták. Napközben itt olvasgattak, játszottak, gondozták állataikat. Egyikben a galambok röpdöstek, a másikban a kis nyuszik tanyáztak. A lakáshoz legközelebb eső helyiség a nyárikonyha volt. Egyszer az ablaka előtti virágoskertben egy 50 fillérest ültettem el. Kicsi gyerekként meg voltam győződve arról,
hogy fává nő, s azon sok pénz terem. Milyen naiv is tud lenni egy 5 éves gyerek!
Ebből a házból jártam naponta iskolába. A Hősök terei adta a tudás alapjait. Az utca felé nézett az első (tanítója Dózsánné tanító néni) és a második (tanítója Aranyi Kálmán igazgató bácsi) osztály. A 3., 4., 5-6. osztály termei az udvarra nyíltak. Itt tanítottak az áldott emlékű Berky Júlia, Kondor Magda, Erdős Lajos tanítók. Az osztálytársaim közül eszembe jut Boleman Gizi, Tar Klári, Pente Piri,Zsirkó Edit, Futaki Pisti, Zeke Tibi neve. Vajon él-e közülük vagy leszármazottaik közül valaki Szalkán?
De kár, hogy ez az épület is eltűnt! Impozáns külseje miatt jobb sorsot érdemelt volna.
A harmincas évek elején a diftéria (torokgyík) szedte áldozatait. Kondor Magda tanítónő akkoriban (1932) vitte színre a János vitéz című daljátékot. Mi, elsősök lettünk a tündérek. Bizony az előadásról lemaradtak a megbetegedettek. (Sajnos Romanecz Magdát el is vesztettük.) Padtársak voltunk. Engem Bródy doktor bácsi mentett meg. A Kossuth utcában laktak, közel a mozihoz. Ott volt a rendelője is.
A város központja a Hősök tere volt, melyen illatos, színes virágok, zöld bokrok, fácskák díszelegtek. Vasárnaponként szép időben a Levente zenekar itt szórakoztatta a közönséget. Ez a zenekar a 30-as évek elején alakult meg édesapám vezetésével. Ő tanította a fiatalokat fúvós hangszereken játszani, és ő vezette a zenekart is. De sokszor hallgattam meg én is őket! Mindegyik leventét ismertem névről. Mindig nagy öröm, büszkeség töltötte el a fiúkat, hogy szerepelhettek. A bátyám, Árpád is köztük hegedült gyerekként.

VitekCsalád w 02A Vitek család.

Folytassuk utunkat a nevezetes utcák felé. A sarkon mindjárt itt volt a Lájcsu (talán Lujza) és Málika (Amália) standja. Mennyi csudaságot látott itt egy-egy gyerek! De közel csak azt engedték, aki vett is valamit.
Innen több utcácska nyílt. Balra vezetett az út az Árvaszék, a görögkatolikus templom és iskola felé, a másik Ópályiba. Errefelé lakott Mátészalka büszkeségének, Képes Gézának a családja. A két utca elágazásánál a Sarkadi vendéglő hívogatta az arra járókat, a szórakozni vágyókat. Innen mindig zeneszó hallatszott ki.
Ha tovább haladunk a Tisza István utca felé, üzletek sora kápráztathatott el bennünket. Itt volt például Velencei bácsi fényképészete. Műtermében de sok fotográfia készült! (Többek között rólam is.) Az út sarkán a Csizmadia-ház magasodott földszintjén a Kálmán-patikával. Innen balra fordulva volt a fiú polgári iskola érdekes kastélyszerű épülete.
Jobbra fordulva kezdődött Mátészalka talán legszebb utcája, a Kossuth utca. Ma is megjelenik előttem tavaszi üdeségében, őszi színek kavalkádjában. Érdekes épületek dicsekedhetnek itt szépségükkel, fontosságukkal. Mindjárt balra a ma is működő mozi. A 30-as években Dalman Ferenc volt a vezetője. A némafilmek idején az aláfestő zenét gyakran a testvéreim, a Vítek gyerekek játszották.
Ezen az oldalon magasodik a zsidó templom, az utca fordulóján pedig a református templom az iskolával együtt. Ennek az utcának a folytatása a Fellegvár. Magam sem tudom, miért, de féltem arra menni, talán az elnevezése miatt.
A másik irányba húzódott a Szatmár utca, vagy ahogy emlegették még: Cinevég (Cigányvég)
A Kossuth utca jobb oldalán elmehetünk a bank előtt, melynek igazgatója Ortutay Gyula volt. Kedves családnak ismertük meg őket. A nagy fia, nekem "Gyuszi bácsi" a barátom volt. Majd következik a Guttmann vendéglő és a bíróság. Amikor Dobi Antal házában laktunk, a kert lenyúlt a bíróság kerítéséig. A léckerítésen át be lehetett kukucskálni mind a két udvarra. A Guttmann vendéglőnek teniszpályája is volt. De sokszor lestem kíváncsian a fiatalok játékát!
Különben számomra nagyon emlékezetes a Guttmann, mely első fellépésem és szereplésem színhelye volt. Később én is megtanultam zongorázni, hegedülni, és így is bemutatkoztam. A Vítek-tanítványok vizsgaelőadására is itt került sor. A tanítványok között visszaemlékszem a Boleman lányokra: Valira és Gizire, Kerekes Vilmára, Kesztenbaum Incire és Lacira, Gerendási Ágira, Fábián Sanyira, Képes Emmusra... Vajon mi lett velük? A bíróság szomszédságában is működött egy patika, az Almeréké. Az utca legimpozánsabb épülete a Péchy-palota volt. De sokat tudna mesélni ez a ház! De hadd folytassam tovább én a gondolatbeli sétánkat!
A központban a katolikus templom állt. A Kossuth tér érdekessége a pumpakút, melynek vize nagyon tiszta és egészséges volt.
A Kossuth utcából nyílt a Rákóczi utca. Itt laktak Ortutayék, a Rácz fivérek, Görömbeyék. A Görömbey-házban élt 1944 után Manci nővérem a gyerekeivel (és velem), amikor a férje orosz fogságban volt. Nem is tudjuk ma már beleképzelni magunkat abba a helyzetbe, hogy a feleségek nap mint nap várták haza férjeiket, s nap mint nap az állomáson lesték az érkező vonatokat, reménykedve, hogy hozzák szeretett párjukat. Emlékszik még valaki Veres Manyira vagy Mets Margóra? Manci nővéremmel ők hárman vártak, vártak és vártak.... A nővérem annyi gond ellenére is tevékenyen részt vett a közéletben. Jótékonysági estet rendezett a város, melynek műsorát ő állította össze, és szerepelt is benne. A későbbiekben sem hagyott alább lelkesedése, hisz évtizedekig tanította zongorázni a szalkai gyerekeket. Szívügyének érezte ő is a város zenei életét.
Az említett Görömbey-ház már nem áll, nem is kár érte, mert nem volt szép. De nyoma sincs a szemben lévő katolikus iskolának és a 40-es évek tanfelügyelőségének. Helyén ott a ma közkedvelt gyógyfürdő. Ha tovább haladnánk Nyírcsaholy felé, ott magasodott a Csikódomb. Télen, havas időben kedvelt helye volt az ifjúságnak. Nagyszerűen lehetett itt "ereszkőzni". Párszor én is részese voltam ennek az élvezetnek.

A Rákóczi utcát elhagyva, át a Zöldfa utcán újra a Hősök terén nézelődhetünk. A tér legszebb és legkülönlegesebb épülete az Alispáni Hivatal volt. Valamikor itt tartották a március 15-ei ünnepségeket. Az erkélyről hangzott el az ünnepi beszéd. Amint már korábban említettem itt játszott a Levente zenekar is. A tér túloldalán húzódott a temető. Ennek ma már csak az emléke maradt.
Erről a térről négy irányba ágazik az út. Az egyik elágazásnál épült az Ipartestület Székháza. Itt mindig mozgalmas élet folyt. A vendéglőjében több színdarabot mutattak be a 30-as években. Juhász Ferenc katolikus lelkész nagy lelkesedéssel mozgósította a fiatalokat. Többek között színre került a Jairus leánya Erdős Lajos és Vítek Aranka főszereplésével. A Viktória című darabnak Király Anci volt a primadonnája. A zenei részeket Vítek Károly tanította be.) Aranyosak voltak a Gyurkovics - család című darab fiai és leányai: Kassai Sára, Simai Stefánia, Vítek Andy, Vítek Muci, Vítek Böske, Bodnár Anni, Dékány Sári, Bertók Béla, Erdős Lajos, Dömötör Endre, Gumilcsovics Géza, Simai Gyula, Kerekes Sándor, Zékány Sándor és Pál.
Tóth Ilonka tündéri Csocsoszánt alakított Puccini Pillangókisasszony című darabjában. Mindez, amit az előadásokról leírtam, nem a teljes repertoár, hanem ami az emlékeimben megmaradt. Természetesen a szereplők is többen voltak.
Vajon mi lett velük, a családjukkal? Élnek-e utódaik Szalkán? Jó volna tudni róluk.

A farsang időszakában nagy bálokat rendeztek. Micsoda izgalom, nagy előkészület előzte meg! A nagylány nővéreim szinte felfordították otthonunkat. Egyforma ruhát varrattak
maguknak, így a táncpartnereiket alaposan összezavarták. A fiúk nem tudták, hogy már kinek bókoltak. A lányok ezen aztán jót mulattak. És a hangulat mesés volt! A csárdáshoz
cigányzene szólt Csíki és Horváth prímások zenekara. De megjelent a társastánc is. Ehhez a VIBRAHOBUKA együttes zenélt. A betűszó a nevek első betűiből eredt: Vítek Manci,
Braun, Horváth, Burger, Ka... Vítek Manci hegedült, Braun szaxofonozott, Horváth hegedült, Burger dobolt, Ka... klarinétozott.

No, de hagyjuk a mulatságot, folytassuk a nézelődést!
Itt a sarkon a Fonalka bácsi trafikjára emlékezhetünk. De sokszor szalasztott engem édesapám dohányért! Szívesen tettem, mert az üres dohányos dobozok az enyémek lett. Bababútorokat készítettem belőlük. Kis padokat is fabrikáltam, melyben a kis nebulók ültek, és tanítottam az általam készített papundekli babákat. Ekkor már a Kazinczy utcában laktunk a Perényi-házban. Ez a ház az utolsó tanúja gyermekkori emlékeimnek. Télen a Bencsire korcsolyázni, nyáron a Krasznára fürödni jártunk. Édesapámmal gyakran jártuk a mezőt. Közben sokat tanultam tőle. Megismertetett a virágokkal, növényekkel, madarakkal. Mindig virágcsokorral tértünk haza. Szép, boldog évek teltek el itt! Két nagyon kedves játszótársat is kaptam Matild és Vali személyében. Mit ad a sors?! Matilddal a 60-as években, Valival pedig csak 50 év után találkoztam. Mindkét alkalommal felelevenítettük közös gyerekkori emlékeinket, élményeinket.

Közel volt a piac, ahol óriási forgalom volt vásárnapokon. Ma a helyén a park gyönyörű, ott magasodik a gimnázium épülete, mely csak emeli a hely szépségét. A piac sarkán Nyíri Sanyi bácsi boltja várta a vásárlókat. Gyakran megfordultam én is nála.
Innen lehetett látni a kórház épületét, melyre nem szívesen emlékszem vissza. Csak szomorú emléket hagyott bennem.

Sokszor megtettem a vasútállomásra vezető utat, hisz négy évig Nyírbátorba jártam vonattal, ahol a polgári leanyiskolát végeztem. Az akkori Horthy Miklós utca korábban Vasút utca de sok léptemnek lehetett tanúja! Ennek az utcának a nevét a városba látogató kormányzó tiszteletére változtatták meg.
Nevezetessége még a Szatmár és Bereg folyóirat nyomdája, melynek szerkesztője Fábián Sándor volt, valamint a Schreiber fatelep, melynek sínje átszelte az utat, s a legvégén emelkedett a két szálloda-vendéglő: a Szunyogh és a Vasutas. Örömmel láttam, hogy a régi állomás épülete napjainkban is áll.
Lám csak, mennyi látnivaló volt errefelé is! Ma már nem mindegyik található meg. Soknak csak az emléke él az öregekben.

VitekKartoly w 03

Itt talán be is fejezhetnénk képzeletbeli sétánkat. De még egy kis visszapillantásra álljunk meg!
Egy második világháború is kirobbant. Ádázabb és pusztítóbb, mint az első. És ami utána jött!...
De ezt már Nagykárolyban éltem át. Újra hazahívták édesapámat. Szeretettel fogadták. Én is a szüleimmel tartottam. Itt végeztem el a gimnáziumot, de érettségizni Debrecenbe mentünk mi, anyaországiak. A mátészalkai születésű Dr. Juhász Ferenc (,aki Károlyban is tanított az iskolában) kísért bennünket. Ekkor 1945-öt írtunk már!
A háború befejezése után újra visszakerültem Mátészalkára, de ekkor a nővéremhez, mivel a férje (Czeglédy András) orosz fogságba került. Miután a sógorom hazatért, a sorsomat a magam kezébe kellett vennem. Sok nehézséggel megküzdöttem, de sikerült gyermekkori álmomat megvalósítani. Pedagógusi diplomát szereztem 48-ban. Ezt követően a Mátészalkai Tanfelügyelőség kinevezett „néptanítónak” egy rebellis magyar faluba, az isten háta mögötti Tarpára. Ennek én nagyon örültem, de egy évig még bent kellett maradnom a Rákóczi utcai hivatalban.
A hivatal vezetője Papp Ignác volt, munkatársai pedig Dr. Tóth Ferenc, Vásárhelyi Sándor, Berényi Sándor, valamint hozzám hasonlóan néhány kolleganő. Amikor a tanfelügyelőséget Nyíregyházára költöztették, én kimentem tanítani. Tarpán kezdtem és fejeztem be a tanítást. Harminchat éven át álmokat valósítottam meg.
És itt most valóban megállhatunk. Ennek az életszakaszomnak az utolsó nagy örömét, boldogságát mégiscsak Mátészalka adta nekem, ahol megszakítással 16 évet töltöttem el. PopInnen kaptam erőt egy új feladathoz, amit hitem szerint becsülettel láttam el. Nagyon megszerettem a községet, Tarpát, mely későbbi otthonomat jelentette. Ezt bizonyítja az is, hogy több, mint 45 évet éltem itt a munkám, tevékenységem elismeréseként többször kaptam kitüntetést, valamint 2012-ben Tarpa község díszpolgárává választott.

Öt évvel ezelőtt a valóságban is megtettem ezt a városnéző sétát. Kicsit nosztalgiáztam. Újra éltem az emlékeket... és láttam a mát. Sokat változott a város, de ez már egy megújult Mátészalka. Itt már tényleg csak az emlékeketemlékeket... 

Ajánló

  sisi

Keresés