„Akkor születtem, amikor a tél még egyszer ráfújja dermesztő dühét a földre – február legelején. Hivatalos bejegyzés szerint elsején, de Anyám szerint és itt ő az illetékes – másodikán. Vagyis hát éjfél után pár perccel. Egyik inasunk – kovácsinas! Pásztorivadék, jól ismerte a csillagos eget, kiment megnézni a csillagok állását és anyámnak elmondta: nagy jövőt jósol az újszülöttnek...” (Képes Géza)

Képes Géza 1909-ben született Mátészalkán. Szülei iránt érzett tiszteletét és szeretetét is megannyi költemény tükrözi. Az édesanyjáról, akinek szókincsét köszönheti így ír:

„Édesanyám Török Emma
Be sokat emlegetem ma!
Nincs nap, hogy egyszer legalább
Ne idézném ízes szavát,
Kemény, konok természetét,
Mely bennem él, duplázva még”

A lelki érzékenységet megtestesítő édesanya alakja mellett elválaszthatatlanul jelen van a költő verseiben, emlékeiben egyaránt apjának, a szalkai kovácsnak hatalmas ereje és munkabírása.

„Erejéről
legendák járják a falut.
Ha kellett:
Hogy megzuhogott markában a rúd”

(Apám)

kg szulokTörök Emma és Képes Gyula (Galéria)

Mátészalkán végezte az elemi iskolát, majd kijárta a négy polgárit, amikor életében döntő fordulat következett be. Filep Gusztáv mátészalkai segédlelkész bejuttatta a Sárospataki kollégiumba úgy, hogy négy hét alatt megtanította neki négy év latin anyagát. A családi légkörből kiszakadt fiú hamar beilleszkedett a tanulás rendjébe és a kollégiumi közösségbe.

„Azonnal láttam, hogy Sárospatak az a közeg nekem, mint halnak a víz”

(Jelenkor, 1979. 7-8. sz. 699. p.)

Rövid időn belül kivívta magának a legjobb latinos és görög helyét, mely nyelvi tehetségének első bizonyítéka volt. A kollégiumban már 16 évesen már latinul verselt, a tanárok és a diáktársai költőként ismerték. Érettségi után az Eötvös Kollégium hallgatója lett. Itt Gombocz Zoltán kiváló nyelvész előadásai ébresztették fel benne a rokon népek és nyelvek iránti érdeklődést. Kitűnő nyelvérzéke lehetővé tette, hogy elsajátítson újabb és újabb finnugor nyelveket.

Budapesti évei alatt kialakította azokat a barátságokat amelyek megalapozták későbbi jelenlétét a magyar szellemi életben.

kepesgeza fiatalKépes Géza fiatalkori képe. (Galéria)

1933-ban jelent meg első verseskötete a „Márványba véslek” és ebben az évben lett tanár Sárospatakon. Pedagógusi stílusát költői mivolta határozta meg. Arról szeretett tanítani ami éppen foglalkoztatta. Hét év elteltével elhagyta Sárospatakot. 1940-ben a Honvédelmi Minisztérium polgári alkalmazottja lett, francia-angol-finn fordítóként. 1945-től a Magyar Rádió irodalmi osztályán dolgozott, ahol újabb és újabb műsortípusokat alakított ki. Ő indította el a Gyermekrádió és a Falurádió adásait is. 1954-ben vált meg a rádiótól, amikor is hozzáfogott a Magvető Könyvkiadó megalapításához. Ő jelentette meg többéves hallgatás után Füst Milán, Kassák Lajos, Remenyik Zsigmond, Szabó Lőrinc és Tamási Áron műveit. 1956 november 3-án a Nemzetközi Pen Klubbon keresztül segélykiáltással fordult a világ íróihoz, hogy akadályozzák meg a magyar szabadság eltiprását. Az „események” után nem sokkal elbocsátották a Magvető kiadótól. 1958-tól az MTA Irodalomtudományi Intézet világirodalmi osztályát vezette. Nyugdíjazása után még egy darabig dolgozott a rádiónak majd teljesen visszavonult, melyről egy interjúban így vallott: „Azóta hála Istennek, független vagyok, azt csinálom amit akarok, amit szeretek csinálni. Verseket írok és verseket fordítok”.
Amíg dolgozott addig sem szűnt meg egy percre sem költőnek lenni. Költészetére a Nyugat hagyományai, a népdal, népballada egyaránt hatottak. Műveiben megjeleníti az egész emberi horizontot: az ifjúságot, a szerelmet a halált és a természetet. A hagyományostól a legmodernebbig mindenféle versformákkal kísérletezett egészen a képversig.

Versei mellett jelentősek a műfordításai. Fordított nyugati nyelvből elsősorban népköltészetet, ó és újgörögből oroszból, bolgárból, arabból, perzsából, kínaiból, japánból. Munkái között jelentős számban vannak jelen a finn költészet remekei. Először 1936-ban utazott Finnországba és 1937-ben megjelent első műfordításkötete „Napnyugati madarak” amely már tartalmaz finn és észt verseket. Többször járt Finnországban tanulmányúton, ahol számos barátra tett szert, a finn nép és a finn táj egyre ismertebbé vált számára, így az országgal való kapcsolata egyre szorosabb lett. A finn kultúra magyarországi terjesztésében végzett tevékenységéért megkapta a finn Oroszlánrendet, s amire a legbüszkébb volt a Helsinki Egyetem 1978-ban díszdoktorrá avatta.

003Képes Géza, a Helsinki Egyetem díszdoktori címe kapcsán készült fevétel (1978.)

Amiben Képes Géza egyedülálló volt a magyar fordításirodalomban az az, hogy mindig eredetiből fordított magyarra. Tanulmányai, esszéi amelyek igaz, hogy csak egy kötet anyagát teszik ki „Az idő körvonalai” mégis jelentősek. Ahogy a költő fogalmazott: „Tanulmányaim nem melléktermékek, hanem hosszú évek kutatásainak és költői tapasztalataimnak lecsapódásai...”

Ezek a magyar ősköltészet nyomairól, a naiv eposzról, verstani problémákról a műfordítás elméletei kérdéseiről szólnak. Ősköltészetünkről szóló tanulmányában megkísérelte a honfoglalás korának és az ezt megelőző századok költői nyomainak felkutatását. Erről László Gyula így írt: „...s az ő fejtegetései idézik meg ősköltészetünk világát legsugallóbban.”

Képes Géza költészete, írói és műfordítói életműve 1989-ben bekövetkezett halálakor már kiteljesedett. Munkásságát két ízben (1943, 1949) Baumgarten díjjal, négy ízben (1950, 1952, 1956, 1974) József Attila díjjal jutalmazták meg.

A költő bár korán elkerült szülőföldjéről, szíve mélyén Mátészalkai maradt. Erről így vallott egy beszélgetés során: „Az elszármazott fiú is számontartja azt a közösségek, amelyből kiszakadt”.

A nyolcvanas évektől egyre többet látogatott haza. Mindig szívesen jött, az ifjúság jelenléte megfiatalította. Hetvenedik születésnapjának évében szülővárosa, író-olvasó találkozót rendezett számára a helyi gimnázium kollégiumában. Olyannyira elmélyült a baráti viszony mid a pedagógusokkal, mind a diákokkal, hogy 1981 májusában a negyedikesek ballagásán személyesen is részt vett.

A költő a magyar éremművészet legnagyobb mesterei, Ferenczy Béni, Páczay Pál, Delcs Ede, Bech Fülöp munkáiból adományozott egy jelentős értéket képviselő kollekciót a mátészalkai Szatmári Múzeumnak.

Szülőföldjéről írt versei, a városnak adományozott éremgyűjteménye, a tanulókkal fennálló személyes kapcsolata mind Mátészalka szeretetét és tiszteletét tükrözte. Ez az érzés kölcsönös volt, hiszen a város 1984-ben díszpolgárrá avatta őt. Ma intézményünkön kívül egy iskola is az ő nevét viseli.

 

Ajánló

  internetnepe

Keresés