105 éve, 1919 áprilisában heves ütközeteknek volt helyszíne Mátészalka és a környező települések. A visszavonuló székely hadosztály védte a hazát a betörő román hadsereggel szemben.
De kik voltak ezek az elszánt katonák, akik 1918 decembere és 1919 áprilisa között visszatartották az demarkációs vonalakat átlépő román hadsereget? A támadókhoz képest maroknyian voltak, mégis hónapokig sikerrel álltak ellen a túlerőnek. A világháború utolsó csatája után a székelyföldi katonák is igyekeztek haza, de közben Erdélyt megszállta a román hadsereg. Bár legtöbbjük mögött öt év frontszolgálat volt, mégis hadosztályba szerveződtek Kratochwill Károly ezredes parancsnoksága alatt. Ő felsőbb parancs híján öntevékenyen, az erdélyi közvélemény nyomására, parancsot adott a román előrenyomulás megállítására. Céljuk a románok kiűzése volt Erdélyből. Fél esztendeig egyedül ez a sereg védte a magyar Alföldet és közvetve Budapestet.
1919. március 20-án adta át Vix francia alezredes a párizsi békekonferencia 1919. február 26-án hozott döntéséről szóló jegyzéket az új demarkációs vonalról: Felső-Tisza - Vásárosnamény - Debrecen - Dévaványa - Orosháza - Hódmezővásárhely - Szeged. Ettől a vonaltól keletre eső területeket katonailag ki kell üríteni, s át kell adni a megszálló román csapatoknak.
1919 áprilisában (ezekben a napokban volt Húsvét) tehát már itt folytak az összecsapások a térségünkben. Molnár Károly visszaemlékezése szerint:
„Húsvétvasárnapjának reggelére Mátészalka község három oldalról lett körülvéve a román haderőtől. Győrteleknél volt a tüzérségük, gyalogságuk pedig Nyírcsaholy és Nyírmeggyes felől vette körül Mátészalkát. A román tüzérség a győrteleki kisállomástól lövöldözött, míg a székely tüzérség a kocsordi Kraszna híd innenső oldaláról felelgetett vissza. Húsvét második napján reggel Nyírcsaholy felől támadott a román gyalogság, de az éber székelység véresen verte vissza őket. A keresztcsárdánál lefolyt harcokban 69 ellenséges katona esett el, akiket Gosztonyi Lajos akkori községi bíró, — miután a románok Nyírcsaholy felé visszavonultak, — ott a helyszínen elföldeltetett. Ez után a veszteség után csend lett a frontokon egészen kedden délig. Ekkor megszólaltak a győrteleki román ágyúk, a mieink is felelgettek nekik szórványosan. Bár minden román lövedék Mátészalka községnek volt szánva, alig pár találat érte a községet, de ezek sem tettek kárt semmiben. Estefelé egy gránát a róm. kat. templom előtti téren csapódott le, amitől betörtek a plébánia összes ablakai és a templom frontján kiszaggatták a vakolatot a szertecsapódó szilánkok. Délután a székelyek rendezett sorokban kezdtek visszavonulni, Papos felé. Nyolc órára már nem volt magyar katona a községben, elvonult az utolsó hátvéd is.”
Sajnos a harcoknak, és a román megszállásnak ártatlan áldozatai is voltak.
A hátramaradt székelyek az előretörő románokra gépfegyverrel lőttek. A románok viszont nem látták, hogy honnan jött a támadás, azt hitték, hogy a Hodász határában lévő Tarnai-tanyáról lőttek rájuk. Ott viszont emberek dolgoztak a földeken, akiket összefogdostak és Nyírmeggyesre vitték őket, ahol mind a 23 főt agyonlőtték.
Mátészalkán 10-12 embert kaptak el, bezárták őket a volt polgári iskolába, másnap az iskolával szemben levő kertben megásatták velük saját sírjukat. Két férfinak sikerült megszökni a tornaterem ablakán keresztül. Az egyikük egy Kovács nevű lakatosmester, a másik Képes Géza édesapja volt. Utóbbi helyett 10 éves fiát akarták kivégezni. Végül a mátészalkai foglyokat nem végezték ki, de a megásott sírgödör nem maradt üresen. Nyolc nagykállói fiatalember támadt botokkal a megszállókra. A román csendőr főhadnagy úgy döntött, hogy a támadókat Mátészalkán végzik ki, jelezve a mátészalkaiaknak, hogy jár az, aki a románokra rátámad.
A román megszállás 1919. április 23-tól 1920. március 20-ig tartott.
Mátészalka lakossága 1934-ben a Székely Hadosztály utolsó győztes csatájának helyszínén közadakozásból emlékoszlopot állított, mely az akkori Szatmár utca (ma Dózsa György utca) végétől nem messze a kocsordi hídfőnél állt. Ezt a Rákosi korszakban eltávolították.
Csizmadia Zoltán festőművész 1991-ben felhívással fordult a Hitel című folyóiratban Mátészalka város és Szabolcs- Szatmár-Bereg megye önkormányzat felé, hogy hozzanak létre alapítványt egy új emlékmű felállítására. Az emlékművet Makovecz Imre tervezte meg: A dombtetőn felállított életfához három székelykapu vezet, az életfa talapzatán lévő márványtáblán székely címer látható Erdélyért! felirattal. Alatta olvasható: „A Székely Hadosztálynak 1918/19. évben a haza integritásáért vívott dicső harcai és a harcban elesett hős székely honvédő katonák kegyeletes emlékezetére.” Majd egy versidézet következik: „Elült a harc, világok harca / De új harc robbant, csak a tiétek / Az ősi földért haltatok, / S a halálban örökké éltek.” Az emlékművet 1995. április 21-én avatták fel. Az ünnepségen többek között Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök mondott emlékbeszédet.
Ha Kocsord felé járunk, gondoljunk egy percre azokra a katonákra, akik hősiesen ellenálltak a román támadásoknak!
Felhasznált irodalom:
Farkas József: A székely hadosztály Mátészalka környéki harcairól, szelíden (1996)
Szatmár és Bereg vármegyék fejlődés és kortörténet (Trianon után) szerk.: Dömjén Miklós
Szatmár, Ugocsa és Bereg K. E. E. vármegyék (1924-1938) szerk.: Fábián Sándor
Csizmadia Zoltán: Legyen újra emlékműve a székely hadosztálynak Mátészalkán. Hitel 1991. 5. sz.
Deseő Lajos: Erdélyi ezredek a világháborúban (1941)
Összeállította: Szabóné Dankó Erzsébet
