Petőfi Zoltán rövid és viszontagságos életéről már olvashattunk a Szendrey Júliáról szóló írásban, most ismerjük meg részletesebben.

Petőfi Zoltán életének első hét hónapjáról sok mindent megtudhatunk, hiszen apja megírta az életrajzát.

„December 14-én este Tacitusról beszélgettem feleségemmel, midőn hirtelen rosszul lett. Egész másnap délig a legirtózatosabb kínokat szenvedte, miknek visszagondolása most is megrázkódtatja lelkemet; már eszem ágában sem volt, hogy a születést túl fogja élni szegényke, mert különben is oly kicsiny, vékony és gyönge, vagy legalább ennek látszik, hogy a szellő is könnyen elbánhatnék vele. Fiamis olyan gyönge, oly hideg, oly kicsiny, mondhatnám oly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halvaszületettnek véltem.”

Zoltán tehát 1848. december 15-én látta meg a napvilágot, Debrecenben a Harmincad utcában, Ormós szabó házában. (Ma Batthyány utca 16.)

Keresztszülei Arany János és Arany Jánosné, akik természetesen nem tudtak ott lenni a keresztelőn, de hivatalosan ők vannak megjelölve.

Hogy a szülői elfogultság egyidős az emberiséggel, mi sem bizonyítja jobban, hogy a büszke apa úgy emlékszik, hogy a fia két hónapos korában felült.

Zoltánka nagyon jó gyerek volt, míg Vörösmartyné és Vachot Sándorné el nem kényeztették az állandó ringatással.

Hogy hányszor volt alkalma Petőfinek ölbe venni a gyermekét? Az első hónapot együtt töltötte a család, majd 1849 január közepén Petőfi elindult Bem táborába. Februárban Debrecenbe küldi Bem tábornok fontos üzenettel, ekkor látja a családját. Ekkor a családot Szalontára küldi, ő maga visszamegy a táborba, ahol megbetegszik. Mikor felépült márciusban Szalontán lábadozik, ahol így újból együtt van a család. Májusban visszaköltözik a család Debrecenbe, ahová ismét üzenettel küldi Petőfit Bem. Az osztrákok elől Mezőberénybe menekül a család, majd Tordára indulnak. Itt találkoztak utoljára.

Petőfi eltűnése után kilátástalan lett a család helyzete, egészen Szendrey Júlia második házasságáig, melynek első időszakában nagy szeretetben nevelték Zoltánt is a közös gyerekeikkel együtt.

1858-ban a piaristákhoz íratták be, ahol nagyon szép eredményeket ért el, a kitűnő tanulók között tartották számon. De 3. osztálytól kezdve egyre romlottak a tanulmányi eredményei, annyira, hogy 6. osztályban meg is buktatták. Ekkor Csákóra küldik nagybátyjához, Petőfi Istvánhoz, ahol gazdasági gyakornok lesz.

Az 1864/65-i tanévre István a Szarvasi Főgimnázium magántanulója lett. Közben a szerelem is eléri: a csákói kastélyba rokonlátogatásra érkezik a 15 éves Ilonka, akibe mélységesen beleszeret a 16 éves Zoltán.

A tanévet kitűnő eredménnyel zárta, ezért a nagybátyja a következő évben már rendes tanulónak íratja be. Ez sajnos végzetes hibának tűnt, ugyanis Zoltánt nem volt nehéz letéríteni a jó útról. Innen gyenge bizonyítvánnyal tért haza, ezért Szegedre, majd a IV. kerületi gimnáziumba próbálkoztak, mindenhonnan megszökött.

1867 áprilisában már a debreceni színháznál találjuk, ahol egy évig volt a társulat tagja. Egy év múlva a Sátoraljaújhelyen fordult meg, ahol nagyon rossz körülmények között élt. A vándor életmód az egészségét is próbára tette, ezért újból István bátyjához ment. Felépülése után érte az újabb csapás: édesanyja halála. Mivel a nagybátyja lemondott a gyámapaságról, ezért Toldy Józsefet nevezték ki mellé hivatalos gyámbak. Toldy először is saját költségén felöltöztette a fiút. Zoltán az apja után kapott némi örökséget, ami sajnos – mivel egészségi állapota egyre romlott – a külföldi kezelésekre ment el. Külföldről küldött haza néhány írást és versfordítást, ami meg is jelent a Vasárnapi Újság 1870 január 23-i számában:

Élete utolsó hónapjában barátjánál, Dolinay Gyulánál lakott, ahol végül 1870 november 5-én hunyt el tüdőbajban.

Petőfi Zoltán hányattatott élete nagyon sok tekintetben hasonlít apja életére. Vörös kötetes jegyzőkönyvében az alábbiakat írja:

„Pest, Szarvas, őrös, Szeged – deák, Nagyvárad, Debrecen S. A. Újhely, Kecskemét – színész, Buda, Csaba, Gyula, Kőrös – mulatozás.”

Felhasznált irodalom:
Déri Gyula: Petőfi Zoltán. Budapest, 1907
Ratzky Rita: „Halhatatlan a lélek”. Budapest, 2015.

Összeállította: Szabóné Dankó Erzsébet