Ajánló

hawkingLÜdvözlöm. Stephen Hawking vagyok: fizikus, kozmológus és álmodozó. Bár nem tudok mozogni, és számítógépen keresztül kell beszélnem, az elmém szabad. Visszatekintve úgy tűnhet, hogy egy előre alaposan megtervezett menetrend szerint foglalkoztam a világegyetem eredetének és fejlődésének legjelentősebb problémáival.

lunagyermekeiLAz ifjúsági regény főszereplői emberi tulajdonságokkal felruházott gólyák, a történet pedig az afrikai vándorlásukat követi végig. A csapat élén a bölcs idős gólya Esztrág áll, aki úgy érzi vezetőként ez lesz az utolsó útja.

ArtemisLA marsi szerzője, Andy Weir újabb lenyűgöző főszereplőt alkotott, Jazz történetét pedig a rá jellemző humorral és tudományos alapossággal írta meg. Az Artemis filmes jogai már a könyv bejelentésének napján elkeltek, a 20th Century Fox és a New Regency már az adaptáción dolgozik.

JordanLA "hátrametszés" a geodéziában az egyik fontos művelet elnevezése. Jordán Tamás könyvében pedig az önmeghatározás metaforája: a szerző visszaemlékezésében a számára fontos emberekhez, eseményekhez, ügyekhez való viszony alapján igyekszik megadni koordinátáit.

mischlingLMischling - a nürnbergi törvények így határozzák meg a részben árja, részben zsidó származású személyeket. Stasia és Gyöngy Zagorski számára bélyeg ez, mely örökre megpecsételi a sorsukat.

iranyLBármely évszakban van felfedezni való a természetben! Erre buzdít Alice James és Emily Bone kis könyve is.

RakocziLCsikász Lajos II. Rákóczi Ferenc élettörténetét megörökítő történelmi regénysorozatának első kötete, Az utolsó oroszlánkölyök a főnemesi házasságkötés köré felépítve mutatja be a Wesselényi-összeesküvés korának magyarországi és birodalmi politikai folyamatait és eseményeit.

Ajánló

  arc

Keresés