Hírek

vuk lA Széchényi István NÉmet Nemzetiségi Általános Iskola harmadik osztályos tanulói Lengyelné Czimmerman Mónika tanító néni vezetésével látogattak el a Képes Géza Városi Iönyvtárba, hogy Fekete István Vuk című regényével, a történeténet részleteivel és a szereplőkkel ismerkedjenek meg.

Csemetekert 0007 LA mátészalkai könyvtárosok azon dolgoznak nap mint nap, hogy a legkisebbek is aktívan vegyenek részt a könyvtári hétköznapokban. A Képes Géza Könyvtár rajtuk keresztül iparkodik egész családokat megismertetni a könyvekben rejtező varázslattal.

HUSVET PLAKAT LSzeretettel várunk minden kisgyermeket nevelő családot, alkotni vágyó kicsit és nagyot 2026. március 28-án (szombaton) 9-12 óráig a Képes Géza Városi Könyvtár húsvéti kézműves foglalkozására!

tavolsagok L2025-ben jelent meg Oláh András, József Attila-díjas költő, író Távolságok című prózakötete.

IMG 20260203 144528Február első hetében a Széchenyi iskola 2.c osztályos diákjai érkeztek hozzánk rendhagyó könyvtári órára. Az órán a gyerekek megismerkedtek a gyermekkönyvtárral, valamint a beiratkozás és a kölcsönzés szabályaival. Beszélgettünk az olvasás fontosságáról.

IMG 20260203 105244Volt itt minden az elmúlt hetekben! Egymásnak adták a kilincset az óvodások a gyerekkönyvtárban. Voltak akik farsangoltak, akadtak akik medvét lestek a barlangjában, de mindannyian a tavaszt várták!

cianid tisza2000. január 30.-án történt Európa egyik legnagyobb természeti katasztrófája a tiszai cianid szennyezés. Erre a szomorú eseményre emlékezve az Országgyűlés 2000 június 16-án, február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyílvánította.

Mcc LSayfo Omar, az MCC Migrációkutató Intézet kutatási vezetője tartott előadást a Képes Géza Városi Könyvtárban az elmúlt évek Közel-Keletet formáló eseményekről.

Ajánló

  AI kezdoknek

Keresés