250 éve, 1775. július 27-én született Brunszvik Teréz Jozefa Anna Johanna Alojzia Pozsonyban. Apja, Gróf Brunszvik Antal, a rendkívül művelt főúr, anyja Nanette Seeberg bárónő, Mária Terézia udvarhölgye, keresztanyja maga a királynő.
Brunszvik Antal később II. József császár nevelésügyi referenseként is tevékenykedett; a felvilágosodás európai irodalmában feltűnően tájékozott édesapa gyakran mesélt négy gyermekének Voltaire-ről, enciklopédistákról, illetve George Washingtonról, Benjamin Franklinról, francia, angol és amerikai szabadságharcosokról. A rendkívül tehetséges nagylány német anyanyelve mellett már kisgyermekkorában franciául és angolul is megtanult, de igazi tehetséget a zenében árult el. Édesapjának az 1790–1791-es pozsonyi országgyűlés elé beterjesztett utolsó törvénytervezete a magyar nyelvű, nemzeti szellemű lánynevelés érdekében állami leányiskolák megszervezését irányozta elő. Brunszvik Terézia tizennyolc éves volt, amikor rajongásig szeretett édesapja 1793-ban elhunyt. Húgai hamar férjhez mentek: a gyönyörű Jozefint Deym József császári és udvari tanácsos, Lottit egy bogaras erdélyi gróf, Teleki Imre vette el feleségül. Brunszvik Antalnénak a legtöbb gondot a legnagyobb leánya, Terézia okozta. A rendkívül művelt, kiválóan zongorázó, (apja halála után Beethoven tanította zongorázni a lányokat), öt nyelven kiválóan tájékozódó, s a természettudományokban is járatos Terézia harminc is elmúlt már, ám még mindig pártában volt. Európai utazásaik során eljutottak a Svájcba, ahol a nagynevű pedagógus Johann Heinrich Pestalozzival és a humánus nevelést pártoló tanaival megismerkedve Teréz magára vállalta módszertana közép-európai meghonosítását.
Nagyon sokáig úgy tartották, hogy Beethoven halhatatlan kedves Teréz volt, de nagy valószínűséggel Jozefin ejtette rabul a zeneszerző szívét.
1828-ban alapította meg saját vagyonából Angyalkert néven első intézetét Budán, a mai Mikó utca és az Attila út sarkán. A 19. század elején a Habsburg Birodalom területén sehol sem fordítottak különösebb figyelmet a 6–7 évesnél fiatalabb gyermekek tudatos nevelésére, Pestalozzi és Brunszvik azonban e korszakot tartották a legfontosabbnak.
Az általa elsők között használt „gyermekkertek“ (kindergarten) még nem voltak azonosak a mai értelemben vett óvodákkal, a „kisdedóvó intézetek” foglalkoztatók voltak, ahol írni, olvasni, számolni is megtanították a kicsinyeket, a játék és a rendszeres mozgás mellett az apróságok kisebb nagyobb feladatokat kaptak.
1836-ra már 14 kisdedóvót működtetett országszerte, ugyanebben az évben az Országgyűlés köznemesi ellenzékének vezéregyéniségeivel (Kossuth Lajossal, Bezerédj Istvánnal) megalapította a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesületet a minél szélesebb körű elérés érdekében.
Az egyesület keretei közt további 11 intézet indult el Magyarországon, ezt követően pedig a Habsburg Birodalom más területein is alakultak Brunszvik-féle kisdedóvók. Törekvését a birodalmi hatóságok nem nézték jó szemmel: úgy tartották, monarchiaellenes lázadókat nevel ki, holott az oktatás német nyelven történt. (Brunszvik írni-olvasni tudott magyarul, beszélni azonban nem.) Mindazonáltal 1848-ban a forradalom ügye mellé állt, és innentől teljességgel magyarnak vallotta magát.
A kisdedóvó Brunszvik Terézia első kisgyermekiskolája döntően befolyásolta a reformkori magyarországi nevelésügyet: elképzelései szerint e gyermekkertekre épültek volna a hazai iparosképzés iskolái és a hazai leány-nevelőintézetek is. Ez utóbbi megvalósításának kísérlete már Lotti testvére leányára, gróf Teleki Blankára várt. Persze ez már egy másik történet.
