1825, a magyar reformkor kezdete. Változást hozó történelmi események kezdődnek ebben az évben, de kultúrtörténeti szempontból is jelentős dátum ez, hiszen a polgárosodással együtt járó jelentős társasági események is ekkortól kelnek életre. Ilyen például a balatonfüredi Anna-bál, melyen már 200 éve szól a zeneszó.
Néhány érdekesség az Anna-bál történetéből
- Minden évben Anna naphoz legközelebb eső szombaton rendezik meg a bált.
- Az első táncmulatságot felesége névnapján szervezte meg Szentgyörgyi Horváth Fülöp János rendezte Krisztina nevű lányuk számára teremteve ezzel ismerkedési lehetőséget. Az eseménynek a Horváth-ház adott helyszínt, mely Balatonfüred központjában állt, és 1798-ban építetett a család.
- Valóban itt ismerte meg jövendőbelijét az ifjú leány Kiss Ernő altábornagy személyében. Boldogságuk sajnos nagyon rövid ideig tartott, hiszen a fiatalasszony gyerekszülés közben elhunyt 1827-ben. A férj nem nősült újra, 1849. október 6-án, Aradon végezték ki.
- A bál előtti pénteken rendezik meg a hagyományos balatoni szívhalászatot. A legenda szerint az lesz a lányok jövendőbelije - legalábbis báli kísérője -, akinek a neve a Balatonból általuk kihalászott, fából faragott szíven áll. A szokást Krúdy Gyula Balatoni szívhalászat című novellája nyomán keltik életre.
- 1861-ben választottak először bálkirálynőt, akit 1862 óta aranyalmával jutalmaznak. A bálkirálynő jutalma az Erisz-alma mellett egy Viktória-mintás herendi váza, két udvarhölgyéé pedig egy-egy herendi váza Rothschild- és Apponyi-díszítéssel.
- A bál napján hagyományosan az előző évi bálkirálynő hajt végig hintón, a városon, a bált követő vasárnap délelőtt pedig az Anna-bál legszebb hölgye és kísérői díszes hintón, lovas huszárok kíséretében indulnak sétakocsikázásra.
- 1914 és 1954 között Füreden nem volt Anna-bál, attól az évtől viszont már minden évben megtartották, az elsőt 1954. július 31-én, a Balaton Étteremben. Ezt követően már minden évben megtartották, és az elődök iránti tiszteletből úgy számozzák őket, mintha sohasem szüneteltek volna. 1957 óta a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel ad otthont a bálnak, és azóta választják meg minden évben az Anna-bál szépét is.
- Huszka Jenőt, a neves zeneszerzőt is megihlette az Anna-bálok varázsa. Életének utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, melyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.
- Kiss Ernő emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.
