A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság az 1950. július 21-én alapított Ifjúsági Kiadó jogutódja. A rendszerváltásig az ország egyetlen kimondottan gyermek- és ifjúsági irodalomra specializálódott kiadója volt. 1957-ben vette fel a könyvkiadó Móra Ferenc nevét.
A kiadó szerkesztői a Rákosi-rendszerben félreállított írókat, költőket rávették arra, hogy gyerekek számára írjanak. Kormos István, Weöres Sándor, Zelk Zoltán és sok más zseniális költő meséit, gyerekverseit generációkon mondják ma is könyv nélkül. De említhetjük Szabó Magdát, Szepes Máriát vagy Janikovszky Évát is, a teljesség igénye nélkül. Szepes Mária soha el nem mulasztotta megjegyezni, hogy őt a legnehezebb időszakban a Móra Kiadó a Pöttyös Panni sorozattal segítette megélni. Nagy hangsúlyt helyeztek az esztétikai nevelésre, megjelenésre is, ezért a kor tehetséges képzőművészei illusztrálták a kiadványaikat, például K. Lukáts Kató, Róna Emy, Hincz Gyula, Kass János, Réber László, Reich Károly vagy Würtz Ádám. Fotósként dolgozott a kiadónak Korniss Péter és Keleti Éva is.
1958-ban kialakították az ismeretterjesztő szerkesztőséget. Ma már legendás sorozatokat indítottak útjára, mint például a Búvár zsebkönyvek, Képes történelem vagy a Regék és mondák. Ezeket akadémikusok és egyetemi tanárok a legjobb tudásuk szerint állították össze.
Az egyre szélesebb termékválaszték miatt a kiadón belül több szerkesztőség alakult, hogy egy-egy korosztályra fókuszálva maradandó értéket képviselő köteteket adjanak ki.
A Móra Ferenc Könyvkiadó 1993-ban részvénytársasággá alakult, 1995-ben a székhelye a Váci útra költözött. Ekkor a raktárkészlet és a kiadók történetét őrző dokumentáció jelentős része megsemmisült.
A 2000-es években lendületes átalakulás vette kezdetét. Janikovszky János korábbi igazgató tanácsi tagságát 2008-ban cserélte fel vezérigazgatói pozícióra. Célkitűzése az volt, hogy a Mórát ismét a piac legmeghatározóbb szereplőjévé tegye. Így elsősorban az elveszett életművek és jogok visszaszerzésére fókuszált, de tervei között egy komoly kortárs irodalmi bázis kialakítása is szerepelt.
A Móra Könyvkiadóról az alábbi linken olvashatnak bővebben:
* Hogy végezte a Móra könyvkiadó archívuma sittszállító konténerben? És hogy sikerült ebből felállni?
