1924. december 25-én született Váci Mihály a Nyíregyházához tartozó Ókisteleki szőlőben. Apja MÁV pályamunkás volt, aki rokkantsága után sorompóőrként dolgozott. A TBC-s nagymamájától kisgyerekként elkapta a betegséget. Szülőháza ma már nem áll, de testvére, Váci András grafikusművész munkáján látható.

A szegénységből való kitörés lehetőségét a tanulásban látta. Tanulmányait az Evangélikus elemi iskolában kezdte. A négy elemi elvégzése után a Községi Jókai Mór Polgári Fiúiskolában tanult tovább. Jó magaviseletű, kitűnő tanuló diák volt. 1938 és 1943 között a Nyíregyházi Tanítóképző hallgatója volt. Miután végzett tanyasi iskolában tanított. Súlyos tüdőbetegsége miatt hosszú kórházi kezelésre szorult. Vesebetegségéből eredő fertőzése a lábát is megtámadta, és élete végéig vérnyomásproblémát is okozott nála.

A háború után kollégiumi vezetőként, majd megyei tanácsi előadóként dolgozott. 1950-ben Budapestre került, az Oktatásügyi Minisztériumban helyezkedett el.

1953-ban ismerkedett meg Juhász Mária irodalomtörténésszel, akit 1954-ben vett el feleségül.

Verseit 1954-ben mutatta meg Illyés Gyulának. Illyés támogatásával jelent meg az első verse az Új Hangban, majd az első kötete Ereszalja címmel. Még ebben az évben a Tankönyvkiadónál helyezkedett el, ahol több irodalmi tankönyvet szerkesztett.

Az 1956-os forradalom alatt naplót vezetett. Ebből kiderül, hogy Váci részt vett Rajk László temetésén, és feleségével együtt ott volt 23-án a tüntetésen, a Tankönyvkiadó forradalmi munkástanácsába is beválasztották.

Az Aczél György nevével fémjelzett kultúrpolitika remekül ismerte fel, hogy Váci tehetségét, verseinek befogadható stílusát, ezért a szegénységből jött, s a szegények igazáért harcoló költőt a rendszer számára remekül használta ki. Ezért válhatott az irodalmi közélet aktív alakítójává. Az Élet és Irodalom munkatársa lett, majd az Új Írás című folyóirat szerkesztője lett. 1963-tól Szabolcs-Szatmár megye országgyűlési képviselője lett.

1956-ban és 1962-ben József Attila-díjat, 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

1970-ben kormányküldöttséggel Hanoiba utazott, ahol – vélhetően – az időjárási körülmények következtében agyvérzést kapott, és meghalt. Budapesten temették el.

Egy kávéházi asztal mellett elmondott gondolata ars poetica-ként is értelmezhető. „És ha egyszer azután az ember egyik pillanatról a másikra meghal, igazán mindegy, hogy huszonhat évig élt-e, mint Petőfi, vagy százegy évig, mint Dzsambul. Az a fontos, hogy ameddig él, mit csinál, mit ír, és kinek ír."

Váci Mihálynak mindössze 46 év adatott meg, ez idő alatt megalkotta azt az életművet, mely korának legnépszerűbb költőjévé tette.

Felhasznált irodalom:
N. Pál József: Egy értelmiségi modell esélye és esendősége Kádár János korában; Váci Mihály életének tanúsága és tanulsága, Irodalmi Jelen, 2010. szeptember
Tasi József: Váci Mihály ötvenhatos naplójáról. www.jamk.hu
Tai József: 1956 hűségében, avagy az ismeretlen Váci Mihály. Budapest: Cornus, 2013.

Összeállította: Szabóné Dankó Erzsébet