A mézeskalács a karácsonyi asztal egyik hagyományos édessége, az ünnepi készülődés egyik meghatározó eseménye a mézeskalács sütése és díszítése, a konyhát belengő mézeskalács illat.

Ókor - A méz sokáig pótolhatatlan édesítőszer volt, az egyik legértékesebb alapanyagként tekintettek rá, ezért megbecsülték, sőt misztikus erőt is tulajdonítottak neki. Régészeti leletek bizonyítják, hogy már az ókorban is használtak mézet tészták, lepények készítéséhez. Az első mézeskalács feltehetően mézből, lisztből, vízből kevert kása volt, amelyet forró kövön szárítottak. A folyó völgyi társadalmak népei is sütöttek mézes lepényt sütőformában.

A görögök az egyiptomiaktól, sok egyéb mellett, a sütőformákat is átvették. Az ókori görögök a halottaik szájába is mézes süteményt tettek, aki ezzel engesztelte ki az alvilág szigorú őrét, Kerberoszt.

A rómaiak mézes bábokat sütöttek az isteneknek. Magyarországon az aquincumi ásatások során több mézeskalács-sütésre használt égetett cserépformát találtak.

Középkor - A méz nagyon drága volt, ezért csak ünnepi alkalmakkor készítettek belőle süteményt. Az 1200-as évektől kolostorok készítettek vallásos tárgyú figurákat, életképeket. Idővel a „mézesbábosság” tiszteletbeli szakmának számított, céhek is alakultak. A századok alatt a díszítésnek jelképi rendszere alakult ki. Kedvelt vásári ajándékok a mézeskalács szív, a huszár, a kard, a baba és a tányér.

Magyarország - Magyarország méhészetének a 11. századból maradtak fenn írásos emlékek. Egy 16. századi irat utal "mézes báb"-ra. Mai ismereteink szerint az első magyarországi mézeskalácsos-céh 1619-ben alakult Pozsonyban, de Kassa is mézeskalácsos központnak számított a 17. században. 1713-ból ismert a debreceni mézeskalácsosok céhének szabályzata és talán a mai napig is Debrecen az egyik legjelentősebb központ, ahol évszázadok óta kiváló minőségben készítik.