AmatildLÖt év után újra Mátészalkán köszönthettük az Amatild zenekart, május 27-én, pénteken. A Falusi zsoltár című lemezt mutatták be, melyen Puszta Sándor leányfalui pap-költő versei szerepelnek. Az esztétikából doktorált lelkész 1937-től haláláig, 1983-ig szolgált a festői szépségű településen.

A fiatal lelkészben Móricz Zsigmond fedezte fel az irodalmi hajlandóságot, akivel az író haláláig jó kapcsolatot ápolt. A Rapszódiák könyve című kötetének megjelenésekor írja róla: “Ez a hang az övé, harang és tilinkó, orgona és kolompolás, de tiszta és megdöbbentő. Itt nincsenek Mécs-asszociációk, Ady-relikviák, Falu Tamás-enyhülések. Ez valahogy kiszaladt belőle. Ha elődöt keresek, Vörösmarty és Arany. A Dunántúl zengése és az Alföld áhítata. Örülök neki. Valaki jött.”

Amatild 0013

Kattints! Galéria nyílik.

Az este során ugyan sem orgonát, sem harangot, sem tilinkót nem hallhattunk, de Puszta Sándor csodálatos lírája, Veress Gábor Csaba elbűvölő zenéjével, Matild káprázatos hangjával fűszerezve mégis elvarázsolta a hallgatóságot. Természetesen a nagyszerű zenésztársak Clemente Gábor, Földes Gábor, és Juhász Róbert közreműködése tette teljessé az élményt.

Nemcsak a hallgatóság lett gazdagabb egy szép estével, hanem a könyvtárunk is gyarapodott, hisz Matild nem érkezett üres kézzel. Puszta Sándor köteteket kaptunk ajándékba Katona Ágnes, a költő keresztlánya jóvoltából.

Jó volt újra látni, hallani benneteket!

Ajánló

  semmitteves

Keresés