Médiatár

UjKelet L1997. januárjában, a középiskolai felvételik időszakában, a négy mátészalkai középiskolát mutatták be az Új kelet című napilap hasábjain. Az akkor igazgatók beszéltek az ott folyó képzésekről, a fejlesztésekről, az iskolai közösségi életről, azokról az öreg diákokról, akikre büszkék.

KM LMátészalka sportéletéről írnak 50 évvel ezelőtt, 1972. január 11-én, a Kelet-Magyarország hasábjain.

korhaz leadIndítsuk az évet időutazással, és ismerjük meg milyen kérdések foglalkozatták a mátészalkaiakat 1912 januárjában.

SzatmarEsBereg KARACSONY LRégi korok karácsonyára emlékezve alább mellékeltük a Szatmár és Bereg 1930. december 24-én megjelent számát.  A címnoldalon Fábián Sándor egy verse olvasható. Feltehetően a vezércikk is az ő tollából származik.

Mateszalka 1910 L

A öritói tűzvész Szatmár vármegye, Szatmárököritó nevű településén történt 1910. március 27-én. A húsvét vasárnapján mulatozó sok száz fős tömegre gyulladt rá egy nádfedles pajta. A tűz 312 ember életét vette el, ezzel az Magyarország máig legsúlyosabb tűzesetének számít.

SzatmarEsBereg1926LNem csak manapság okoz aggodalmat és fertőző betegség városunkban. Egy 1926-os, karanténnal is járó megbetegedésról ad hírt a Szatmár és Bereg 1926 októberi száma.

Kozerdek LA Közérdek, a Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége, és az Érmihályfalvi Ipartestület hivatalos közlönye volt 1908-tól 1916-ig. Első száma 1908. január 18-án lelent meg Nagykárolyban.

Ajánló

  kgb

Keresés