Bakos Ferenc 1891-ben született Szatmár megyében, Kocsordon. Nagyon korán, már ötéves korában feladják az iskolába lógósnak. így mire iskolaköteles lesz, már bukdácsolva eligazodik a számok és a betűk vilá¬gában.

Vézna, erősen hajlotthátú, ballábára bicegő fiúcska volt, de éleseszű, jó emlékezőtehetséggel. Társai kinézik maguk közül fogyatékossága miatt s így lesz félrehúzódó, inkább a felnőttek társaságát kereső, koravén gyerek. Hat osztályt végzett Tóth Imre tanító „keze alatt". Ahogy kikerül az iskolából, munka után lát. Sokfelé hányódik. Volt pásztor, hizlaló béres, kocsis, majd ipari pályára lép, inaskodik mint cipész, tímár, később gépkarbantartó lesz a börvelyi kendergyárban, de belekóstol a bádogos és lakatos mesterségekbe is. Valami nagy-nagy vágyakozás élt benne, szeretett volna mindenféle mesterséget és tudományt elsajátítani. Egyebek közt két esztendeig az egyik nagykárolyi gyógyszertárban is dol¬gozik, ahol az volt a feladata, hogy mosogassa az üvegeket és a gyógyfüveket kezelje. Itt tanulja meg, hogy mindenre rá kell írni a nevet és ezt később oda¬ haza a lakásán a maga praktikájában is alkalmazza. Ezután a szolgálat után hazakerül Mátészalkára, ahol elszegődik egy Vida nevezetű törvényszéki orvosszakértő mellé kisegítőnek. Boncolásoknál segédkezik. Már fiatal korában nagy vonzalma volt az állatok iránt, különösen sze¬rette a lovakat. így évekig kocsiskodik mint „fijákeres" az egyik gazdánál, de „parádés kocsis" is volt hosszú ideig. Azért is szerette ezt a foglalkozást, mert a lovakat nemcsak gondozza, hanem orvosolja is. Gazdái szeretik, mivel nagyon vigyázott a kezére adott lovakra. Parádés lovaival sokat utazgatott az országban, vásárokra hordta a kupeceket és kereskedőket. A vásárokon gyó¬gyított is, a többi fuvarosok hozzá hordták az útközben megbetegedett, vagy meghúzatott jószágokat. Úgy ismerték, mint gyógyító fuvarost. Gyógyította a vásárokról hazafelé hajtott állatokat is, melyek útközben megbetegedtek. A fuvaros gazdák ragaszkodtak hozzá és jól is fizették, mivel szerette ápolni a jószágaikat. A fuvarosgazdáktól egy Réder Márton nevezetű gazdálkodóhoz került ismét kocsisnak, ahol a kezén négy ló volt és gyógyította emellett a gazda egész állatállományát. Volt egy ládikája, melyben minden¬ féle orvosságok voltak, s ezt magával vitte oda, ahova megfogadták. A különböző mesterségek tanulgatása után sem maradt meg egy hely¬ben, hanem elment a zsírosi lápra (az ecsedi láp Tyúkod felőli részét hívják így) summás aratónak. Itt majdnem ezren arattak. Ide is magával vitte patikai felszerelését, ahol szúrást, vágást, meg másegyéb betegségeket is gyógyítgatott. Az aratás befejezése után Budapesten próbált szerencsét. Itt építkezéseknél dolgozik, mint fuvaros. Egy félév után hazajön és vissza¬ megy a kendergyárba. Itt sem sokáig marad, egy idő után házat vásárol Nagyecsedben és oda költözik. Mátészalkán telepszik meg végérvényesen.
21 éves korában megnősül, feleségül vette Nagy Zsuzsanna nevű leányt. Ebből a házasságból egy gyermek születik, aki hamarosan meghal. Együtt jár¬ nak feleségével dolgozni, summásnak is együtt mennek. Hamarosan elválnak. Ismét megnősül. Ekkor egy „aranybányás" lányát veszi feleségül, ebből a házasság¬ ból három gyermeke marad, melyből ma csak egy él. A második felesége 1923- ban meghal. Nem sokáig bírja asszony nélkül s így harmadszor is megnősül. Ez az asszony mindenhez ért, együtt jár vele gyógyítani a tanyákra és a kör¬nyékre is. Nagyon jól megértik egymást, ez is meghal 1940-ben. Azután magá¬nyosan éldegél.
A református vallásban született. A betegségek gyógyításához mindig „Isten segítségét" kéri. „Én csak Isten után tudok gyógyítani" — mondogatja. A vallásos szertartásoknak igen nagy szerepet tulajdonít, sok esetben a gyógyulást is ebben látja.
Magát parasztorvosnak tartja. Gyakran használja ezt a kifejezést, a falu¬beliek is így hívják, illetve ma már csúfolják. „Az utca és a falubeliek doktor¬ bácsinak hívnak, ha megyek valamerre, utánam kiabálnak, hogy hova megyén doktor bácsi" emlegeti. Ez is mutatja, hogy a falu köztudatában — ha már mostanában mosolyogva is mondják -— úgy él, mint gyógyító ember. Gyógyí¬tó tevékenysége folyamán nagy segítséget jelent számára az írás használata. Mindig töri valamin a fejét, ami eszébe villan azt feljegyzi. Ez leginkább éjszakai álmatlansága idején gyakori nála. Éjjel egy kis mécses pislákol mellette, soha nem alszik sötétben. Igen nagyszámú feljegyzés van a birtokában. Ezek a megfigyelések kiterjednek az égbolt változásaira, a természet alakulására, a szántóföldek változására, az emberek természetére, ezenkívül számtalan más egyéb dologra.
Sok ajándékot kap az emberektől. Nagyobb ünnepek alkalmával használt ruhát, cipőt, tüzelőt, élelmet hordanak neki. Van úgy, hogy ünnepi kalácsból egy zsákkal is összegyűlik nála.
Gyógyítással kora gyermekségétől foglalkozik. Ekkor kezdi apja tanítgatni, előbb csak segédkezik, majd egyre járatosabb lesz a füvek ismeretében is. Ez a gyógyító hajlam végigvonul fiatalságán, inasévein, de csak akkor bontakozik ki teljesen, mikor önálló ember lesz. Ekkor kezd önállóan a vidék szétszórt tanyáira járni.
Gyógyítási fogásai közé tartozik az is, hogy az utcán figyeli az embereket és ha látja, hogy valakinek fáj a gyomra, vagy feje, odamegy és maga készítette orvosságot ajánl fel. Téli estéken felkeresi a társas összejöveteleket és ott fogfájás ellen kinál fel orvosságot. Olyan beteghez, akit egyszer már operál¬tak, semmi pénzért nem nyúlna hozzá. Azt tartja ugyanis, hogy akit egyszer már operáltak, az úgyis meg fog halni és ha ő hozzányúlna, neki tulajdoníta¬ nák a halálesetet. Igen sok háziasszonynak hord különböző füveket, kenőcsö¬ ket. A hozzáérkező beteget töviről hegyire kikérdezi, betegsége, családja, anyagi körülményei stb. felől.
A betegségek keletkezését Isten büntetésének tartja. Szerinte „az Isten ráméri" a betegséget az emberekre.
A gyógyhatású növényeket, füveket, a gyógyító közvetlen környzetéből, (udvara) a környékről, (faluja határa) és távolabbi tájakról (Kraszna-, Sza¬ mos-, Tur-mente) szerzi be. A ritka vízi vagy lápi növényeket a fenti folyók morotváiból, vagy az Ecsedi-láp környékén gyűjti. Az év bizonyos szakai¬ban — május, június, július — hosszabb gyűjtőútra szánja el magát. Felpakol kétkerekű szamárfogatos szekerére és nyakába veszi a vidéket. Visz magával a magakészítette gyógyszerekből, gondosan kezelt füvekből, növényekből s útközben, ahol megszáll, kerülőknél, csőszöknél, útőröknél, tanyákon, viszon¬ zásul gyógyítgat. Ezek segítségével felkutatja azokat a helyeket, ahol a szá¬mára szükséges növényeket, füveket megtalálja. Hasznos tanácsokkal látja el házigazdáit s felhívja a figyelmet a környéken található gyógyhatású anya¬gokra s azok elraktározására is buzdít.
Udvarában olyan növényeket szedegél, mely mindenütt ta¬lálható — vadszékfű, fodormenta stb. —
Faluja határában azokat a növényeket gyűjti, melyek azon a részen ismeretesek — búzavirág, anyarozs stb. — A „Feketéről" — a kotus, lápos határt nevezik így Mátészalka határában a Kraszna csatorna felőli részen — szerzi a lápi, vagy vízi növényeket, — gólyahír, vízililiom stb. —Ezeket leg¬ inkább tőben vágja le a levél és a szár meghagyásával. Az egybetartozókat zsákokban csömöszöli, vagy a szekér derekába rakja. Bőrből és marhahólyag- ból készült tarisznyában gyűjti az olyan növényi anyagokat, melyeknek csak leveleit szedi meg. A hazafelé való szállításnál ügyel arra, hogy „kincsei" esőt ne kapjanak, ugyanis az eső nem használ a megszedett növényeknek, füvek¬ nek — mondja.
Ezen alkalmakkor nemcsak növényeket gyűjt, hanem számos mezei apróbb állatokat is összefogdos.
A gyógyfüvek szárítása szintén napon történik. Az egészben hazaszállí¬ tott növények leveleit, virágait, otthon leszedi és kerek lemezeken szárítja.
Bakos Ferenc gyógyító praktikájában lépten-nyomon szerepel az „égi (jyöngyJiarmat" (közönséges harmat). A harmatot tavasztól késő őszig szedi rendszeresen. A megszedett harmatnak különös jelentőséget tulajdonít. Gyógyító tevékenysége elmaradhatatlan kellékei a szerszámok és a külön¬böző segédanyagok. A növények kiásásánál törött kaszából, vagy fogazott élű sarlóból készült kést alkalmaz, hajnali harmatszedéskor fehér abroszt. A nö¬vények szállításához, tárolásához, különféle zsákokat, tarisznyákat, edényeket, bőrből és marhahólyagból készült tartókat szed elő. Gyógyszerei tisztaságára is ügyel. Leginkább üvegekben, vagy tégelyekben kapnak helyet, melyeket gondosan lekötöz mint a házi¬ asszonyok a befőttes üvegeket. A dobozokban elrakott szereket pedig úgy óvja a portól, szennytől, hogy egy másik nagyobb dobozba teszi. A gyógy¬ szereket jelöli. Ügynevezett „bárcákat" készít, melyeket vagy ráragaszt az üvegre, tégelyre, vagy leginkább belül helyezi el. Ezek a felírások tartalmaz¬ zák a dátumot, a gyógyszer összetételét, valamint alkalmazási módját.
A mátészalkai parasztorvos 1962-ben hunyt el.