FabianLFábián Imre 1930. június 15-én született Mátészalkán. Zenetudományi tanulmányait a budapesti Zeneakadémián folytatta 1954. és 1959. között, közben már 1954-től a Magyar Rádió munkatársaként is dolgozott. 1962-ben jelent meg a Kis zenei könyvtár sorozatban, Richard Straussról szóló kismonográfiájáa, amely egyben a szakdolgozata is volt.

Tanulmányai befejezése után rádió- és tévéműsorokat készített, továbbá zenekritikákat, beszámolókat írt a Muzsika, a Népszabadság és a Film, Színház, Muzsika számára. Ez utóbbi hetilapnak 1954. és 1970. között főállású zenekritikusa is volt. Fő érdeklődési területe a 20. század zenetörténete és az operatörténet. 1961-ben mesterével, Kókai Rezsővel együttműködve a 20. század zenéjéről adott ki egy kötetet, majd ezt 1966-ban egy Fábián által összeállított szöveggyűjtemény követte (A huszadik század zenéje. Muzsikusok, esztéták századunk zenéjéről).

1964-ben Gárdonyi Zoltánnal, Rajeczky Benjaminnal és Szabolcsi Bencével együttműködve részt vett a nagy német zenei lexikon, a Musik in Geschichte und Gegenwart Magyarország címszavának megírásában. Operai érdeklődésének korai dokumentuma egy, a műfaj születéséről szóló rövid tanulmány az Albert Istvánnal közösen, 1963-ban kiadott, zenetörténeti művészcsoportokról szóló kötetben (Együtt, új utakon. Művészcsoportok a zenetörténetben), valamint az Ernster Dezsőről szóló, 1969-es publikáció a Nagy magyar előadóművészek sorozatban. 1969-ben jelent meg a Válságban az opera? című műve.

1970-ben családjával együtt elhagyta Magyarországot. 1971 decemberétől 1994-ig az Opernwelt című nagyhírű zenei folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedett. Szülőhazája Fábián Imre zenetudósi, szerkesztői életművének értékeit kitüntetéssel honorálta. 2002 december 19.-én halt meg Hamburgban.

Róla szóló irodalom:

Albert István: Fábián Imre (1930-2002). – In.: Muzsika. - 46. évfolyam. 2. szám (2003), p.49.

Dalos Anna: A zenetörténész ajándéka : Fábián Imre hagyatéka az OSZK Zeneműtárában

– In.: Muzsika. - 49. évfolyam, 10. szám, (2006), p. 34.

Solymosi Tari Emőke: Fábián Imre hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában . - In: Parlando . - 49. évf.. 4. sz. (2007),p. 63-65. p.

Ajánló

  semmitteves

Keresés