Fürst Milán Konstantin Kossuth­díjas magyar író, költő, drámaíró, esztéta. Elszegényedett zsidó kispolgári családban Budapesten született, 1888. július 17-én. Apja különc és bohém, költekező figura volt. Korai halála után a család nyomorgott, anyjának ő szerzett végül trafikengedélyt.

A fiatal Füst Milán ilyen körülmények között szerzett jogi diplomát, és lett felsőkereskedelmi leányiskolai tanár. Így jogász is, tanár is volt, a század magyar irodalmának egyik legnagyobb íróművésze, a Nyugat nagy nemzedékének egyik legnagyobb költője. Ifjúkorától fogva verselt, de nem ontotta könnyedén a verseket. A magyar költészet leglassabban dolgozó, legaggályosabb költője, aggastyán korában is tökéletes remekműveket írt és nyolcvan évre terjedő életében összesen nem írt száz verset.

Világnézete tulajdonképpen pesszimista: elkomorította a világban tapasztalható gonoszság, ostobaság, szerencsétlenség. Közben azonban elválasztotta az igazi pesszimistáktól feltétlen emberszeretete, embertisztelete és együttérzése a szomorúakkal. Az őszirózsás forradalomban az akkor alakult Vörösmarty Akadémia jogásza lett. A Tanácsköztársaság idején politikai és jogászi szerepet vállalt, egyik vezetője volt akkor az Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetségének. Ezt a magatartást az ellenforradalom nem is bocsátotta meg neki: fegyelmi úton fosztották meg tanári állásától. Ettől kezdve kénytelen volt kizárólag az irodalomból élni. Csak 1945 után tért vissza a pedagógiához, de akkor már az egyetemen. Pártokon kívül is baloldali írónak­költőnek számított, aki értette a munkásmozgalmat is.

1921­-ben önnyugdíjazását kérve megszűnt tanári állása. Egyik gazdag tanítványát vette feleségül, aki anyagilag végig támogatta. Első publikált írása Peter Altenberg szecessziós­impresszionista osztrák költővel foglalkozott. Ez és első költeményei a Nyugatban jelentek meg 1909­-ben. Barátságot kötött Karinthyval, Kosztolányival, Tóth Árpáddal, Nagy Zoltánnal, Somlyó Zoltánnal. A Nyugatnak rövid ideig főmunkatársa volt, majd ő maga kérte nevének levételét.

1920-­ban megjelent könyvalakban az 1917-­ben írt Nevetők című elbeszélése. Az aranytál című kisregénye első díjat nyert az Athenaeum pályázatán. 1923­-ban látott napvilágot könyvalakban a Boldogtalanok. 1923­ban házasságot kötött Helfer Erzsébettel. 1928-­ban hat hónapot töltött Baden­Badenben a Freud­tanítvány dr. Groddeck szanatóriumában, ahol neurózisát kezeltette. Nála is, mint sok nagy magyar költőnél, a mániás depressziós kedély II. típusa kórismézhető.

1933­-ban Déry Tibor társaságában heteket töltött Dubrovnikban, majd Görögországban. 1934-­ben, írói munkásságának 25. jubileumán a szerzői estjét Kosztolányi vezette be a Zeneakadémián. Kilenc évvel megírása után 1940-­ben napvilágot látott a IV. Henrik király, majd 1942­ben másik főműve, a hét évig írt A feleségem története. Ez a nagy terjedelmű lélektani regény később, már a háború után világsiker lett. 1947-­ben szabadegyetemi előadásokat tartott.

1948­-ban egyetemi tanár lett, megkezdte rendszeres esztétikai előadásait. 1948­-ban Kossuth­díjat kapott. A kommunista diktatúra éveiben – 1949 után – évekig nem jelent meg könyve. Füst Milán megjelenésétől kezdve írótársai által becsült költő volt. Amíg a Nyugat fennállt, hozzátartozott élgárdájához. A nagyközönségtől ekkor is, később is idegen maradt, de a költők ekkor is, később is mesterüknek tartották. A felszabadulással azután sok hivatalos elismerést is megkapott: Kossuth­díjat, egyetemi tanárságot, az élő klasszikusnak kijáró nagyrabecsülést, műveit azonban 1949 és 1955 között nem jelentették meg.1960­-ban nyugdíjazták.

Betegsége egyre inkább ágyhoz kötötte. 1967-­ben halt meg, még megérve a Boldogtalanok Vígszínház­beli premierjét. Füst Milán költészete az utána következő nemzedékekre nagy hatást gyakorolt; a fiatal Illyés Gyula kibontakozása elképzelhetetlen nélküle, Radnóti Miklós és Weöres Sándor is sokat köszönhet neki. Teljesen újszerű versformálása és kifejezésmódja a magyar lírában Berzsenyin kívül talán csak a középkori zsoltárok hangjához hasonlítható. Szabad verselése, patetikus dikciója, hasonlíthatatlan kifejezésmódja, a költészetben szokatlan rejtőzködése, szerepjátszásai egészen egyéni hangot jelentenek irodalmunkban. A modern magyar irodalom méltatlanul keveset emlegetett és olvasott magányos óriása, a magyar szabadvers megteremtője volt. Emlékét őrzi az 1975-­ben alapított Füst Milán­díj. 2000-­ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé választotta.

2016. 07. 14.