adyDiósadi Ady Endre, születési nevén: Ady András Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgették. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek.

1877. november 22-én született Érmindszenten, Szilágy megyében, református kisbirtokos-családból. Középiskoláit a nagykárolyi kegyesrendi gimnáziumban és a zilahi református kollégiumban végezte. 1896. őszén beiratkozott a debreceni jogakadémiára, de néhány év múlva abbahagyta főiskolai tanulmányait. Mint újság író eleinte az egyik debreceni hírlap szerkesztőségében dolgozott, 1900-tól kezdve Nagyváradon folytatta működését.

Ez a város döntő élményeket adott számára. A nagyváradi körben érik nagy politikai publicistává. Művelt írókkal, költőkkel, újságírókkal barátkozik össze, itt jelenik meg második verseskönyve, s itt találkozik Diósyné Brüll Adéllal, Lédával, a nagy szerelemmel. Hamarosan a Nagyváradi Napló élére került, lapját szabadgondolkodó szellemben irányította. 1904. elején Párizsba utazott, különös élményekkel termékenyítette meg költészetét, azután hazatért, s belépett a Budapesti Napló szerkesztőségébe.

Párizs után Budapest elmaradott vidék volt, de itt lett az új magyar irodalom vezére. Verseiről 1906. óta az egész országban beszéltek, máról-holnapra híres ember lett. Egyedül álló költői stílusáért, heves érzékiségéért, forradalmi szelleméért már életében sokat támadták. Saját bevallása szerint nem érdekelte egyéb, mint "politika és szerelem". Szerelmi költészete szakítás minden hagyománnyal. Hatottak rá a világirodalom szimbolista dekadensei, de túllépett rajtuk: az álszemérem nélküli szenvedélyes szerelem új hangú dalnoka lett. Egy évtizedig Léda volt az ihletője, majd szakításuk után többnyire csak alkalmi nőkapcsolatai voltak, végül végső éveinek nagy szerelmi élménye a felesége, az akkor 20 éves Boncza Berta, Csinszka volt.

Ady Endre érdekes megjelenésű férfi volt, több átlagostól eltérő testi adottsággal jött a világra. Mindkét kezén hatujjúsággal született, melyet később a költő a kiválasztottság táltosjeleként értékelte, és ez a közvéleményben is misztikumként lengte körül. Emellett „mindkét oldalt lenőtt” füllel és feltűnően nagy, rövidlátó szemmel született. Felnőttként hiúságból nem hordott szemüveget, inkább egészen közelre hajolva olvasott. Lábai alkatilag véznák, gyengék voltak, ennek tudhatta be bizonytalan járását. Intelligenciája példátlanul fogékony volt, önmagáról, tehetségéről, küldetéséről meg volt győződve.

Az első világháború kitörését nemzeti tragédiaként élte meg. Ez idő alatt nem közölt írásokat, négy év hallgatás után, 1918-ban jelent meg újabb verseskötete, A halottak élén címmel. 1918 novemberében a harmadlagos szifilisz jellemző szövődményeként kisebb szélütést kapott. Ettől kezdve beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. Később megkapta a világon épp ekkor végigsöprő spanyolnáthát, ebből kialakuló magas lázzal járó tüdőgyulladását a Liget Szanatóriumban kezelték. Két hetes ápolást követően 1919. január 27-én fiatalon, 42 évesen halt meg. Temetése január 29-én volt. Koporsóját a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel. Több tízezren rótták le kegyeletüket és búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára a Kerepesi temetőig. Ady körül elkeseredett harcok folytak haláláig és még sokáig halála után is.

Az irodalomtörténet azóta már egyértelműen tudja, hogy vele kezdődik minálunk a XX. század. Ma már lassanként világszerte tudják, hogy ez a magyar költő a korszak fontos és halhatatlan nagyjai közé tartozik.

Ajánló

  kezmosas L

Keresés