foldes lead1900. június 4-én született Mátészalkán. Szülei jómódú polgárok voltak. A mátészalkai polgári fiúiskola elvégzése után a szatmárnémeti katolikus főgimnáziumba került.

Középiskolai tanulmányai elvégzése után beiratkozott a budapesti jogi és műszaki egyetemre. 1918-ban bevonult és mint tisztjelölt, a szerbiai hadszíntérre került. Még ebben az évben belépett a szociáldemokrata pártba. A tanácsköztársaság bukása után Csehszlovákiába emigrált. 1922-ben textilmérnöki diplomát szerzett a brünni egyetemen. Mint kezdő mérnök egy brünni textilgyárban kapott munkát, később dolgozott Lengyelországban, majd Bécsben megindítója volt egy finomposztógyárnak.

1929-ben hazatért és a Csepeli Posztógyár igazgatója lett. 1930-ban letartóztatták és 4 és félévi fegyházbüntetésre ítélték. 1940-ben az akkori Szovjetunióba távozott. Ott részt vett a háborúban.

1946-ban tért ismét haza, előbb textilgyári igazgató lett, majd részt vett a textilipari kutatóintézet alapításában. Már az első években világsikert arattak az ott tervezett műszerek. 1953-ban munkatársaival együtt Kossuth-díjat kapott. 1962-65 között nyugdíjazásáig a stockholmi magyar légügyi hivatal vezetője volt. 1975 július 26-án halt meg 75-éves korában.

Róla szóló irodalom:

Földes Péter. – In.: Népszabadság. (1975. július 29.), p. 2.

Tamás Aladár: A 100%. – Bp. , 1977

Ajánló

  konteo

Keresés