A hét írója

jozsef attila leadA költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon, tisztelgve a magyar líra előtt.

Hajnoczy L1942 augusztus 10-én látta meg a napvilágot Budapesten. Nagyon sok forrás Porcsalmát jelöli születési helyeként. Édesanyja Hasznos Anna, aki örökbe adta a gyereket Hajnóczy Bélának és feleségének, de hivatalosan nem engedte adoptálni. Ekkor született egy hamis keresztlevél, mely szerint Hajnóczy Béla Ödön Porcsalmán született.


karinthy frigyesL135 éve, 1887. június 25-én született Budapesten. A család eredeti neve Kohn volt, amit 1874-ben magyarosított az apja Karinthira, és tértek át evangélikus hitre. 

OttlikLOttlik család régi nemes család. Tagjaik közül tábornokok és magas rangú állami tisztviselők kerültek ki. Apja belügyminisztériumi titkár és császári kamarás, akit másfél éves korában elveszített.

orkenyElső novellája Forradalom címmel a József Attila által szerkesztett legendás Szép Szó folyóiratban jelent meg, 1937 nyarán.

MikszathL175 éve, 1847. január 16-án született Mikszáth Kálmán. - Mikszáth ősei evangélikus lelkészek voltak (még a dédanyja is), a teológiát Wittenbergben és Jénában hallgatták.

Moliere L400 éve, 1622 január 15-én született Jean-Baptiste Poquelin néven. Apja elnyerte, vagy esetleg megvásárolta "a király rendes" kárpitosa címet, és ezt örökölte a fia 1636-ban.

Ajánló

  konteo

Keresés