csernusMagyar pszichiáter, író. A jugoszláviai Verbászon született 1966. március 2-án. Általános és középiskoláit Jugoszláviában végezte el. 18 éves korában került Budapestre.

Második generációs értelmiségi családból származik. Édesapja orvos, édesanyja fogorvos, testvérei közül öccse jogász, húga logopédus. Saját bevallása szerint szülész szeretett volna lenni.

Évekig rendelt a Lipótmezőn az OPNI-ban, ahol elsősorban drogfüggőket kezelt. Számos könyve jelent meg; jelenleg előadásokat tart és praktizál, valamint a Magyar női vízilabda-válogatott pszichiátere.

Korábban dolgozott a Győri ETO labdarúgó, és a ZF-Eger vízilabda csapata mellett is. Elvált, majd évekig boldog párkapcsolatban élt, amelynek 2010-ben vége szakadt.

Dr. Csernus Imre 2006-ban Mátészalkán, a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület „pszichológiai” rendezvénysorozatának meghívott vendégeként tartott előadást.

Könyvei:
• 2003 – Drogma
• 2004 – Bevállalja?
• 2004 – Bevállalom!
• 2004 – Titkok, elhallgatás, őszinteség
• 2005, 2008 – Ki nevel a végén?
• 2007 – A nő
• 2009 -Lelke rajta - a tetoválás pszichológiája (társszerzőként)
• 2009 – A férfi
• 2010 – Felnőtt húsleves
• 2011 – A fájdalom arcai
• 2011 – Drogma
• 2013 – A kiút
• 2015 – A Nő – Csajsziknak
• 2015 - A Férfi - Srácoknak

2017. 03. 02.

Ajánló

  semmitteves

Keresés