Magyar költő, regényíró, újságíró, színpadi szerző, elbeszélő. 1884. június 30-án született Huszton. Édesapja tanító volt a hajdúszoboszlói izraelita iskolában, édesanyja varrónő. Gyermekkorában szüleivel Debrecenbe költöztek.
Hajdúszoboszlón, Debrecenben és Mezőtúron járt iskolába, egyik tanára fedezte fel költői tehetségét, az ő támogatásával jelent meg az Első csokor című verseskötete 1902-ben. Iskolai tanulmányai végeztével Budapestre költözött és 1903-ban újságíróként helyezkedett el.
Különböző élclapok közölték verseit, volt címíró a Hermes Banknál, A Hétben is jelentkezett versekkel. A sovány, apró termetű, félszeg fiatalember emblematikus figurája volt a szerkesztőségeknek, az éjszakai kávéházaknak és a különböző irodalmi köröknek. Mindenki szerette és nagyra becsülte, de egészen komolyan senki sem vette. Változatos szerelmek, kisebb kalandok színesítették megrögzött agglegény életét. 1908-tól a Nyugat, 1910-től Az Est munkatársa.
Első érett verseskötetét, az Énekeskönyvet is a Nyugat jelentette meg 1912-ben. Lapjain a szelíd emberi kapcsolatok utáni vágy, a városi ember vidéki emlékei és a gyermekkor meghitt képei kaptak költői hangot. Humor és érzelmesség, halk bírálat és némi öngúny jellemzi. Igazán népszerűvé kabaré dalaival, sanzonjaival vált, egy időben a Fővárosi Cabaret Bonbonniere rendszeres szerzője volt. A népszerűség anyagi gazdagodással is együtt járt, és míg pénze tartott, bejárta Európa nagyvárosait, egy szerelme után Szentpétervárra is eljutott. Az első világháborúban, 1914-ben önkéntesnek jelentkezett. Betegápoló és haditudósító volt. A háború után született meg legjobb és legismertebb műve, a Lila ákác, amely a régi Budapest szellemiségét akarta maradandóvá tenni. A műből maga az író készített színpadi változatot, amely hatalmas sikert aratott, és máig kedvelt darabja színházainknak. Két ízben film is készült belőle, először 1934-ben, majd 1972-ben.
1925-től Az Újság munkatársa, a polgári liberális eszmék szószólója. Szép Ernő a húszas években népszerű színpadi szerző volt, bár a Patika című darabját botrányok kísérték, és emiatt egy évre Bécsbe költözött, de a Vőlegény című darabja már nagy sikert aratott. Műveit játszotta a Nemzeti Színház, a Belvárosi Színház, a Vígszínház és a Pesti Színház is. A zsidótörvények és a második világháború alapjaiban rengették meg életvitelét. 1944-ben 33 év után el kellett hagynia margitszigeti otthonát, és lánytestvéreivel a Pozsonyi út egyik csillagos házának lakója lett, ahonnan a svéd követség mentelmi útlevelével rövid időre szabadult. 1944. október 20. és 1944. november eleje között a nyilasok munkaszolgálatra hurcolták. Megpróbáltatásairól az idősödő író 1945-ös Emberszag című memoárjában vallott.
A háború után elfelejtették, szegénységben élt, és mikor 1953. október 2-án 69 éves korában, hosszú betegség után meghalt, az irodalmi élet alig vette tudomásul elmenetelét. Holttestét a Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírkövén a „de gyönyörű, de boldog ünnepre voltam híva” felirat áll.
1984-ben Szép Berta, a költő húga Szép Ernő-jutalmat alapított. Végrendeletében nagyobb összeget hagyományozott a kulturális tárcára azzal a céllal, hogy minden esztendőben az évadban bemutatott, vagy nyomtatásban napvilágot látott legjobb magyar dráma szerzőjének, illetve egy alkotói életmű elismeréseként ítéljék oda a jutalmakat.
2016. 07. 01.
